Még lehet véleményezni a központi e-ügyintézési portált

Bő egy éve újultak meg a magyarorszag.hu szolgáltatásai
Érdemes néhány percet rászánni a SZÜF portál véleményezésére, főleg ha valamilyen javaslattal szeretnénk élni a továbbfejlesztéséhez. A kérdőív erre is rákérdez, a NISZ Zrt. pedig közleményében azt írta: a felmérés eredményét a portál továbbfejlesztése, a hivatali ügyekhez kapcsolódó szolgáltatások bővítése során felhasználja.
Erről olvashattok itt 4 perc alatt:
- A magyarorszag.hu új szolgáltatásaira is javaslatot tehetünk
- Már nagyon sok ügy intézhető az oldalon
- Melyek voltak 2020-ban a legnépszerűbb e-ügyek
- Az e-ügyintézés az ügyfelek és hivatalok adminisztrációs terheit is csökkenti
Az e-közigazgatási rendszerek működtetésében központi szerepet betöltő NISZ Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. márciusban közölte: online felmérést indított, melyben a magyarorszag.hu oldal működésével, valamint az ott elérhető elektronikus szolgáltatásokkal kapcsolatban várja a felhasználók visszajelzését. A kérdőív továbbra is aktív, és itt érhető el. Rákérdez, milyen ügyekben, hogyan használjuk a szolgáltatásokat és mennyire vagyunk elégedettek azokkal. Az elektronikus ügyintézésben jártas, azt használó állampolgárok számára azonban ez a két kérdés lehet a legfontosabb:
- Milyen egyéb, új elektronikus szolgáltatás(oka)t venne szívesen igénybe?
- Milyen információkkal, funkciókkal bővítené a megújult magyarorszag.hu portált?
Azért érdemes komolyan venni ezt a két kérdést, mert a NISZ a felmérés eredményét a Magyarország.hu portál továbbfejlesztésére felhasználja. A kérdőív kitöltése mindössze néhány percet vesz igénybe és anonim módon történik. A társaság egyébként bő egy éve, 2020 februárjában jelentkezett a megújult elektronikus ügyintézési portállal.
Az oldalhoz annak indulása óta már 132 szervezet csatlakozott, köztük számos hivatal mellett 12 közüzemi szolgáltató ügyei is elérhetők rajta. Ma már átlagosan havi 5 millió látogatót számlál a magyarorszag.hu, és csaknem 1900 különböző ügy várja a felhasználókat, melyek közül több mint 1500 elektronikusan végigvihető, 289-hez közvetlenül kitölthető, ún. iFORM űrlap is tartozik, 9-hez pedig olyan kisalkalmazás, amely szintén lehetővé teszi a felületről történő azonnali ügyindítást.
A legnépszerűbb elektronikus ügyintézési szolgáltatások 2020-ban:
- Adatigénylés a Jármű Szolgáltatási Platformon
- eBEV szolgáltatások
- Időpontfoglalás kormányablakba, okmányirodába
- Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér (EESZT)
- Ingatlankereső online földhivatali szolgáltatás – tulajdoni lap lekérdezés
Az elektronikus ügyintézés iránti egyre nagyobb érdeklődést a magyarorszag.hu folyamatosan növekvő népszerűsége is jól mutatja: 2020-ban éves szinten csaknem 51 millió látogató kereste fel a honlapot, amely ötszöröse a 2019-ben mért látogatószámnak. Emellett a felületen elérhető szolgáltatásokat is egyre többen veszik igénybe. Például a 2020 második felében elindított online lakcímbejelentés szolgáltatást 2020 novemberében átlagosan 6 ezren, decemberben több mint 20 ezren, 2021 januárjában pedig már több mint 27 ezren használták.
A NISZ közleményében rámutatott: a COVID-19 járvány kitörése felgyorsította az e-ügyintézési trendet, hiszen az elektronikus mód amellett, hogy segít egészségünk megőrzésében, jelentősen csökkenti az állampolgárok és a vállalkozások adminisztratív terheit is.