A Magyar Posta által biztosított SZEÜSZ és KEÜSZ szolgáltatások (2. rész)

A Magyar Posta által biztosított SZEÜSZ-ökről és KEÜSZ-ökről részletesen cikksorozatunk bevezető részében az általános megközelítés után, amely elsősorban a postai SZEÜSZ-öknek és KEÜSZ-öknek a szabályozott és központi elektronikus szolgáltatások rendszerén belül elfoglalt helyével foglalkozott, ebben a cikkben a postai szolgáltatások részleteit mutatjuk be.

A szolgáltatások kialakításának indulása az elektronikus közigazgatás operatív program (EKOP) keretében történt. A program meghirdetése olyan szolgáltatások kialakítására irányult, amelyek segítik a közigazgatás szereplőinek törekvését, hogy a jelentős papírfelhasználást visszaszorítsák, és az ügyek minél szélesebb körénél tegye lehetővé az elektronikus kapcsolattartást, ezzel felgyorsítva az információ- és dokumentumcserét a hatóságok között, illetve az ügyfelek irányában is. Emellett továbbra is biztosítani kívánta a dokumentumok kétirányú konverzióját, amennyiben adott ügyfél az elektronikus kapcsolattartásra még nem áll készen.

Ez a tartalom csak regisztrációval tekinthető meg.

Regisztráljon!

Amennyiben már regisztrált felhasználó, kérjük  jelentkezzen be.
A cikk további tartalma csak előfizetőink számára áll rendelkezésre. Kérem regisztráljon hogy meg tudja tekinteni a tartalmakat.

Kérdezzen iratkezelési szakértőnktől!

Kérdezzen iratkezelési szakértőnktől!

Regisztrált felhasználóink számára ingyenes szolgáltatás
Kérdésem van

Kapcsolódó cikkek

Tanúsitottiratkezelés
A deusz.hu Dokumentumkezelési és Elektronikus Ügyintézési Szakmai Egyesület honlapja. Célja, hogy felületet adjon a szervezet működési területéhez tartozó ismeretek átadására, szakmai kapcsolatok létesítésére.
© 2024 Dokumentumkezelési és Elektronikus Ügyintézési Szakmai Egyesület (DEÜSZ). All Rights Reserved. OneOnline